Magyarország biztonsága: 1992-1993
A jövő többesélyes - mondja Joó Rudolf a HM helyettes államtitkára[1]
1992 nagy reményekkel és bizonyos szorongásokkal telt el. Térségünkbe befészkelte magát a háború, határaink közelében is harcok folytak. A boszniai konfliktusnak mindmáig nincs vége. Az ENSZ pedig — tatán pótcselekvésként — végre elszánta magát a szomáliai beavatkozásra. Ez a közelmúlt, de milyen lesz, lehet a legközelebbi jövendő? Erről beszélgettünk dr. Joó Rudolffal, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkárával.
– 1992 és 1993 határára jutottunk. Mindenkit foglalkoztat: mi lesz a biztonságunkkal, nem csalóka-e máris a meglévő biztonságérzetünk? Vannak-e biztató távlatok?
– Én azt hiszem, három éve olyan Közép-Kelet-Európában élünk, amelyben az előrejelzés sokkal nehezebb és kockázatosabb, mint volt a megelőző időszakokban.
Fordulópont: Szarajevó
A sokat emlegetett elmúlt időszaknak, az úgynevezett bipoláris világnak egyetlenegy pozitívuma volt, ha ezt egyáltalán pozitívumnak lehet nevezni, hogy az atomfegyver elrettentő hatása és a két világhatalom megléte miatt az előrejelzés nagyobb valószínűséggel történhetett. Ma térségünkben - és ez a szó pozitív és negatív értelmében egyaránt igaz - minden megtörténhet.
Ennek ellenére most, a két év határmezsgyéjén nekünk, magyaroknak közvetlen biztonságunkat tekintve határozottabb reménysugár nyílt meg. Nagyon konkrétan: éppen a boszniai délszláv konfliktus miatt bukkant fel ez a reménysugár, vagyis hogy végre összeszedi magát a nemzetközi közösség – és elsősorban az ENSZ. Ezt az „összeszedési folyamatot tapasztaljuk a NATO-berkekben és a Nyugat-Európai Unió körül. Úgy tűnik, hogy Szarajevó, és mindaz a borzalom, aminek tanúi voltunk, fordulópontot jelentett a délszláv válság megítélésében. Jelentett egy „nem tovább” pontot. Szarajevó megrázta a nemzetközi közeget. Ma már egészen más hangokat lehet hallani a „beavatkozunk – nem avatkozunk be” dilemmájában.
Úgy látszik, hogy a szomáliai humanitárius beavatkozás, amelynek most már tanúi vagyunk – figyelmeztető jel is a háború legagresszívebb erői, elsősorban a jelenlegi szerb vezetés számára. Figyelmeztetés, hogy ilyen akcióra máshol a világon is – esetleg Magyarország környezetében – sor kerülhet. Ezt a magyar vezetés régóta szorgalmazza – s úgy látszik, ez az óhaj lassan meghallgatásra talál.
Javuló technika - ok az optimizmusra
Reményünk az, ha egy ilyen preventív lépésre sor kerül, akkor ennek előnyeit élvezik majd a Szerbiában élő kisebbségi közösségek is. Például a koszovói albánok és a vajdasági magyarok.
Ez az egyik tényező, ami, úgy érzem, feltétlenül növeli biztonságunkat: országunkét és nemzetünkét egyaránt.
A másik, ami nagyobb fokú biztonságérzetet adhat, az a Magyar Honvédség technikai feltételeinek javulása.
A német honvédelmi államtitkár Magyarországon kijelentette, hogy Németország hajlandó Magyarország számára nem támadó, vagyis nem fegyver jellegű anyagok, alkatrészek szállítására a volt keletnémet hadsereg arzenáljából. Erről egyelőre szakértői tárgyalások folynak.
Jelcin orosz elnök, illetve Gracsov védelmi miniszter budapesti látogatása alkalmat adott arra, hogy megszülessen az elvi megállapodás: Oroszország a velünk szemben fennálló kereskedelmi tartozásainak egy részét védelmi, katonai eszközökkel fogja törleszteni.
Az Egyesült Államok a közelmúltban bejelentette, hogy a Külföldi Katonai Eladások Programjában kormánygaranciával szállít számunkra elsőként a volt VSZ-országok közül, úgynevezett „saját-idegen” repülőgép-felismerő rendszert, a sokat emlegetett IFF-et. Amelyet felszerelünk jelenlegi katonai gépeinkre, a MIG 21-esekre és a MIG 23-asokra. Ennek eredményeképpen a gépek „okossága", teljesítőképessége jelentősen megnő.
Ennek a harmadik technikai elemnek a betelepülése Magyarországra szintén növeli biztonságunkat, valamint felismerő- és előrejelző-képességünket.
Nem kell ecsetelnünk, hogy mindennek mekkora jelentősége van egy olyan ország esetében, amelynek légterét az utolsó másfél évben – véletlenül vagy szándékosan, ez most elfelejthető – többször sértették meg déli határain. A technikai feltételekben várható javulás okozza azt, hogy egy fokkal optimistább vagyok biztonságunkat illetően 1993-ban.
Ruhacsere, fegyvercsere
– Régi katonaaforizma: a nagy hadseregek a fegyvereiket cserélik, a kis hadseregek a ruháikat. Azok a fegyver- és fegyverzetszállítási kilátások, amelyekről az előbb említés történt, jelenthetik-e azt, hogy megkezdődik a fegyverek, a fegyverzetek cseréje, felfrissítése?
– Ez feltétlenül a fegyverzet részleges lecserélését jelenti. Ám ezzel együtt is: több szomszéd ország fegyverzetrendszeréhez képest a miénk egyelőre még elmaradottabb, kisebb számú marad.
Mi a mostani korszerűsítéssel ezt a nagyon jelentős hátrányunkat próbáljuk valamiképpen csökkenteni. De ha ez a remélt modernizálás megvalósul is 1993-ban, akkor is marad még jócskán egyensúlytalanság térségünkben.
– Talán van még egy lényeges különbség köztünk és közvetlen környezetünk között. Itt van a szomszédságban egy hadsereg, amely szüntelenül gyarapítja harci tapasztalatait, katonái edzettek. Félő, hogy az állandósuló délszláv háború a szomszédságban kialakít egy olyasfajta katonamentalitást, amely mindenképpen feladatot igényel magának.
– Az a fajta háború, amely tőlünk délre folyik, egyszerre kétféle lélektani lehetőséget is magában foglal. Az egyik az erkölcsi züllés, a demoralizálódás lehetősége, társulva a kifáradás esélyeivel. (Ennek vannak bizonyos jelei.) A másik lehetőség éppen az, amit említett: a folyamatos hadiállapot acéloz, akaratot erősít, egyben állandó „tréninget” jelent. Vagyis olyan felkészítettséget eredményez, amellyel más, békehadrendben lévő hadseregek nem rendelkeznek. Az is elképzelhető az ilyen háborúban, hogy a maguk értékrendje szerint sikereket elért hadi személyek a háború befejezésekor új feladatokat keresnek maguknak. Erre már voltak példák a történelemben.
Ismételten csak hangsúlyozni tudom a hatékony nemzetközi biztonsági rendszer megteremtésének jelentőségét. Ennek erezhetőek bizonyos jelei. Ugyanakkor ott vannak a kérdőjelek is. Hiszen Kozirev orosz külügyminiszter sajátos stockholmi megnyilatkozása után nem csekély a bizonytalanság: milyen lesz például Oroszország viszonya a szerbiai, a kis-jugoszláviai konfliktusokhoz? Most már fel kell tennünk a kérdést: mi lenne, ha Oroszország szakítana eddig nagyrészt konstruktív nemzetközi magatartásával?
– Tehát a jövő ebben a tekintetben is többesélyes.
Krajczár Imre
[1] Magyar Fórum, 1992. december 24. 20. o.