IN MEMORIAM JOÓ RUDOLF[1]
A médiának szokták tulajdonítani az emberek gondolkodása és a közbeszéd tematizálása feletti hatalmat. A történelem kritikus pillanataiban azonban ez a hatalom a nagy személyiségek kezébe adatik. Ilyen kritikus pillanat volt a rendszerváltozás, és ilyen nagy személyiség volt Joó Rudolf.
Rudi azok közé tartozott, akik tudatosan készültek a rendszerváltozásra: akik tudatosan készítették fel az országot arra, hogy a szabadság visszaszerzésekor úgy ne járjunk, mint az a kalickába zárt madár, amelyik szabadulásakor már nem tud repülni.
A felkészülésnek csak végkifejlete volt a rendszerváltó pártok létrehozása, amiből Rudi az MDF egyik alapítójaként vette ki a részét. Az egész készülődés abban a felismerésben gyökeredzett, hogy ha Magyarország felnőttként akar belépni a szabad országok közé, és felnőttként akar viselkedni a nemzetközi színtéren, akkor felelősséggel és kompetensen kell meghatároznia problémáit és kézbe vennie azok megoldását.
Rudi három problémakört jelölt meg a legfontosabb problémák között: a kisebbségi kérdést, az emberi jogokat és a biztonsági kérdéseket. Három olyan problémakört, amelyek máig is döntő jelentőségűek nemzeti sorskérdéseink kezelésében. Tudományos munkásságával arra törekedett, hogy olyan mélységben írja le ezeknek a kérdéseknek a leendő magyar külpolitika számára legfontosabb vonatkozásait, amely megkerülhetetlenné teszi a három problémakör nemzeti szempontú megközelítését, ha egyszer újra szabadok leszünk.
De Rudi nem csak, sőt nem elsősorban tudós volt. Tudós is azért volt, amiért később politikus és főhivatalnok lett: nemzete szolgálójává akart lenni. Ezért tartotta kulcskérdésnek a nemzedéknevelést: a fiatalok elhívását és pályára állítását, hogy Magyarország akkor is virágozzék, amikor már az ő sírján virágok nyílnak.
Így kerültem én is közel hozzá. A Magyarságkutató Intézetben, amely a nyolcvanas években a nemzeti felelősséget vállaló ellenzék egyik műhelyének számított, és amelynek nagy szerencsémre munkatársa lehettem én is.
Akkor már feltűntek a később rendszerváltó pártokká érő körök és csoportosulások. A mi szoros munkakapcsolatunk egy a sok példa közül arra, hogy már akkor valóság volt ezeknek a polgári szellemiségű köröknek az összetartozása és egymásrautaltsága.
Megdöbbentően hamar bekövetkezett az a pillanat, amikor Rudi elhagyott minket. Bár az is igaz, hogy nem úgy ment el, mint aki félmunkát végzett. Mindent megvalósított, amit szeretett volna. Először az MDF-kormány honvédelmi államtitkáraként, majd a polgári kormány külügyi helyettes államtitkáraként és nagyköveteként hozzájárult a független magyar biztonságpolitika és nemzetpolitika megszületéséhez.
Történelme egyik virágkorát éli magyar szülőföldje, amelybe nyugovóra tér.
Németh Zsolt,
a Külügyminisztérium politikai államtitkára
[1] mno, Magyar Nemzet Online, 2002. február 02., szombat 01:00
A médiának szokták tulajdonítani az emberek gondolkodása és a közbeszéd tematizálása feletti hatalmat. A történelem kritikus pillanataiban azonban ez a hatalom a nagy személyiségek kezébe adatik. Ilyen kritikus pillanat volt a rendszerváltozás, és ilyen nagy személyiség volt Joó Rudolf.
Rudi azok közé tartozott, akik tudatosan készültek a rendszerváltozásra: akik tudatosan készítették fel az országot arra, hogy a szabadság visszaszerzésekor úgy ne járjunk, mint az a kalickába zárt madár, amelyik szabadulásakor már nem tud repülni.
A felkészülésnek csak végkifejlete volt a rendszerváltó pártok létrehozása, amiből Rudi az MDF egyik alapítójaként vette ki a részét. Az egész készülődés abban a felismerésben gyökeredzett, hogy ha Magyarország felnőttként akar belépni a szabad országok közé, és felnőttként akar viselkedni a nemzetközi színtéren, akkor felelősséggel és kompetensen kell meghatároznia problémáit és kézbe vennie azok megoldását.
Rudi három problémakört jelölt meg a legfontosabb problémák között: a kisebbségi kérdést, az emberi jogokat és a biztonsági kérdéseket. Három olyan problémakört, amelyek máig is döntő jelentőségűek nemzeti sorskérdéseink kezelésében. Tudományos munkásságával arra törekedett, hogy olyan mélységben írja le ezeknek a kérdéseknek a leendő magyar külpolitika számára legfontosabb vonatkozásait, amely megkerülhetetlenné teszi a három problémakör nemzeti szempontú megközelítését, ha egyszer újra szabadok leszünk.
De Rudi nem csak, sőt nem elsősorban tudós volt. Tudós is azért volt, amiért később politikus és főhivatalnok lett: nemzete szolgálójává akart lenni. Ezért tartotta kulcskérdésnek a nemzedéknevelést: a fiatalok elhívását és pályára állítását, hogy Magyarország akkor is virágozzék, amikor már az ő sírján virágok nyílnak.
Így kerültem én is közel hozzá. A Magyarságkutató Intézetben, amely a nyolcvanas években a nemzeti felelősséget vállaló ellenzék egyik műhelyének számított, és amelynek nagy szerencsémre munkatársa lehettem én is.
Akkor már feltűntek a később rendszerváltó pártokká érő körök és csoportosulások. A mi szoros munkakapcsolatunk egy a sok példa közül arra, hogy már akkor valóság volt ezeknek a polgári szellemiségű köröknek az összetartozása és egymásrautaltsága.
Megdöbbentően hamar bekövetkezett az a pillanat, amikor Rudi elhagyott minket. Bár az is igaz, hogy nem úgy ment el, mint aki félmunkát végzett. Mindent megvalósított, amit szeretett volna. Először az MDF-kormány honvédelmi államtitkáraként, majd a polgári kormány külügyi helyettes államtitkáraként és nagyköveteként hozzájárult a független magyar biztonságpolitika és nemzetpolitika megszületéséhez.
Történelme egyik virágkorát éli magyar szülőföldje, amelybe nyugovóra tér.
Németh Zsolt,
a Külügyminisztérium politikai államtitkára
[1] mno, Magyar Nemzet Online, 2002. február 02., szombat 01:00